A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Ügyeletére csütörtökről péntekre virradó éjszaka fél tizenkettőkor több bejelentés is érkezett a Dózsa György útról. A bejelentők elmondták, hogy egy sötét nadrágos fehér kapucnis felsőben lévő fiatalember a 60. szám alatt lévő fodrászüzlet ajtaját rugdossa.
A tettes – mint később kiderült – ezt követően egy pad támlájával beverte az ajtó üvegezését, majd a résen bemászva a fodrászszalonból ellopott egy hajolajat és egy hajlakkot, mintegy 6 000 Ft értékben.
Mivel azonban közben az üzlet riasztója megszólalt, elmenekült a helyszínről, miközben a két flakont egy bokorba dobta.
A rendőrök elől azonban nem sikerült megszöknie, a közeli Balogh Ádám utcában ugyanis elfogták.
Mint az a helyszíni szemle során kiderült, a férfi a fodrászüzlet betörése előtt a mellette lévő könyvesbolt ajtaját is berúgta, de onnan nem vitt el semmit. A 26 éves dunaújvárosi férfi elfogásakor bódult állapotban volt. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra állították elő. A helyszíni szemle, valamint az adatgyűjtések ideje alatt az előállító helyiségben helyezték el. Hajnalban ott tért magához, arra azonban nem emlékezett, hogy az éjszaka folyamán mit tett. Amikor a nyomozó a gyanúsítás tényét közölte vele, akkor tudatosodott benne, miért is került a rendőrségre. Kihallgatása során azonban tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.
A büntetett előéletű férfit – aki a napokban szabadult a Pálhalmai BV Intézetből – a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.
forrás:mti.hu